Minden cikk

Szakértőink

Ján Polák

Egész életemet a képzőművészet világa formálta, és 2024 végén kezdtem el együtt dolgozni a KNIFESTOCK csapatával mint termékdesigner, aki grafikai és illusztrációs tervezésre specializálódott. Ebben a munkában hosszú éveim tapasztalatát kamatoztatom, hogy segítsek azoknak, akik szeretnék megerősíteni márkájuk vagy termékük potenciálját – vagy egyszerűen csak egy csepp művészetet szeretnének bevinni a mindennapjaikba.

„Janči, le tudnád nekem rajzolni…?”

A rajzolás gyerekkorom óta szerves része az identitásomnak. Ez volt az, amihez a legjobban értettem, és el sem tudtam képzelni, hogy mással foglalkozzam az életben. Folyton rajzoltam valamit. Többnyire autókat… a mai napig gyengéim közé tartozik a mechanika és az esztétika kapcsolata, amit ezek a tárgyak képviselnek.

Amikor 2007 decemberében – egy évvel az animációs középiskolába való belépésem előtt – megkaptam az első számítógépemet, szó szerint egy lehetőségekkel teli univerzum nyílt meg előttem. Ettől a pillanattól kezdve szinte minden nap futott a barátomtól kapott tört Photoshop. A különféle kérések – logótervezés, rajzolás vagy más ötletek megvalósítása – csak még jobban elmélyítették az órákat, amelyeket a monitor előtt töltöttem.

Az élhez vezető út

A kések világát általában távolról figyeltem, de egy jó barátomnak köszönhetően – aki számára a kés a mindennapi felszerelés része volt – időnként betekintést nyertem a kulisszák mögé. Ekkor jöttem rá, hogy a kés nem csupán eszköz vagy kiegészítő, hanem sokak számára identitásuk kiterjesztése és tükre.

Az első késem egy Real Steel E77 volt, amit 2016-ban, 23 évesen vettem, mint a Pozsonyi Comenius Egyetem Pedagógiai Karának képzőművészeti szakos hallgatója, hogy az iskolai természetjáró táborban legyen mivel almát hámozni vagy ágat vágni.

Ismeretterjesztés a világnak

Az egyetemi tanulmányaim elején a legfontosabb számomra az volt, hogy minden alkalmat megragadjak a ceruza vagy ecset használatára, és fejlesszem rajzkészségemet. A pedagógiát eleinte mellékesnek tekintettem. Ezért jelentkeztem az első évben a Képzőművészeti Akadémiára (VŠVU) is. Hamarosan azonban a tanári pálya ugyanolyan fontossá vált számomra. Rájöttem, hogy a művészethez való viszonyom és a rajzkészségem lehetővé teszi, hogy túllépjek a saját asztalom határain. Végül elengedtem a VŠVU-t, és nem néztem vissza. Ugyanakkor éreztem, hogy az ingyenes tanulmány egyfajta tartozás, amelyet vissza kell fizetnem a társadalomnak – azoknak az embereknek, akik lehetővé tették számomra, hogy megszerezzem és fejlesszem azokat a készségeket, amelyeket ma is rendszeresen használok. A tanítás, a fiatalok és idősek felvilágosítása, valamint a gyerekek segítése a motivációvesztés időszakában – körülbelül 11 éves korban, amikor elvárásaik a rajz minőségével szemben meghaladják tényleges képességeiket – mind a tartozásom visszafizetésének egy formája.

A gyerekekkel végzett munka – mind az egyetem alatt, mind utána – megerősített abban, milyen fontos, hogy legyen a teremben valaki, aki tisztelettel viseltetik a diákok iránt – kortól függetlenül –, képes határokat szabni, tekintélyt jelenteni, ugyanakkor egyenrangú partner maradni. Az őszinteség és tisztelet kombinációja messzire viheti az embert, a terméket vagy a művet.

Vázlatfüzet a szállodai recepció mögött

A tanulmányaimat a szállodai recepciós munkámmal kombináltam. A rendszeres kapcsolattartás és kommunikáció az emberekkel fejlesztette az angoltudásomat, a társadalmi viselkedésemet és a türelmemet. Ez utóbbi különösen az éjszakai műszakok során, amikor gyakran kellett kidobónak vagy pszichológusnak lennem… ha az embereknek elég teret adsz, megosztják veled gondjaikat, titkaikat – vagy akár a középső ujjukat is, heh. Az éjszakai műszakok egyben lehetőséget adtak arra is, hogy a vázlatfüzetemet töltsem.

A vendéglátás közel áll a szívemhez. Kényelmesen érzem magam ebben a csendes kifinomultságban, és a recepciós munkát egyfajta előadásként éltem meg. Minden műszak egy fellépés volt. Inspirációimat olyan filmek karakterei adták, mint az Ocean’s Eleven, a John Wick vagy a Grand Budapest Hotel. Az emberekkel való munka bármely életkorban sokat tanít – főleg saját magadról.

Régi szokások a régi módon

A művészet iránti szeretet és tanulmányai felébresztették bennem az építészet iránti rajongást, és onnan már csak egy lépés volt a történelem szeretete felé. Mint sok kortársam esetében, az én ízlésemet és szemléletemet is nagyrészt filmek és videojátékok formálták. Amikor 2018-ban a cseh Warhorse stúdió kiadta első játékát, a „Kingdom Come: Deliverance”-t – egy RPG-t, amely a 15. századi Csehországban játszódik –, a művészet és a történelem iránti érdeklődésem kiegészült a vívás és az európai harcművészetek iránti szenvedéllyel.

Sokáig nem cselekedtem ennek érdekében, de 2020-ban végül csatlakoztam Szlovákia legrégebbi történelmi vívócsoportjához, az ősi harcművészetek és mesterségek céhéhez – a Tostaburhoz –, ahol 2023 óta aktív tag vagyok. Aktív annyiban, hogy amikor időm és erőm engedi, felkelek és edzek.

Az évek során értékes tapasztalatokat szereztem az olasz és német iskolák mesterei – Peter Koza, Ján Zelina, Mike Wedding és Marcus Eccarius – irányítása alatt, a hidegfegyverekkel, például a rapírral, a kétkezes karddal és a tőrrel való harc terén. A csoport vívó- és színházi művészetét számos élő fellépésen láthatja a közönség, ahol a középkor vagy a reneszánsz hangulatát saját szemükkel és fülükkel élhetik át. Ugyanolyan nagyra értékelem a fényesre polírozott pengét, mint azt a szenvedélyt, amellyel készül.

Az én EDC-m – Every Day Creativity

Alkotásaim során ötvözöm a hagyományos és digitális médiumokat. Előnyben részesítem a ceruzarajzot, és mindig van nálam egy 2B-s ceruza – nem túl kemény, nem túl puha –, a kedvenc eszközöm. Mivel száraz médiumról van szó, amihez nem kell festék, bárhol könnyedén skiccelhetek. Csak be kell csúsztatnom a ceruzát a zsebembe, előkapni egy A5-ös vázlatfüzetet, és máris mindenem megvan, amire szükségem van.

Bár a grafikus tablet sokkal több lehetőséget kínál, szívesen használom a hagyományos papírt, különösen a projektek prezentációja során, ahol betekintést nyújt a tervezési folyamatba. Az emberek számára egy tárgy értékesebbé válik, ha látják, hogyan készült. A hagyományos technikák ebben a digitális korban különleges varázzsal bírnak, és tapasztalataim szerint a megrendelők szívesen fogadják őket, különösen a tervezési szakaszban. Természetesen vannak olyan esetek is, amikor közvetlenül a tableten dolgozom – az első vázlattól a végső renderig mindent digitálisan készítek.

Kedvenc témáim a portrék. Az arányok vizsgálata és a különböző szögek összehasonlítása olyan, mint egy detektívmunka – válaszokat és megoldásokat keresni. A portrék révén lehetőségem nyílt arra, hogy tanulmányaim alatt Pozsonyban és Bécsben is kiállítsam munkáimat. Nem voltak nagy kiállítások, de látni az embereket, ahogy megállnak és szemlélik a festményeimet, különleges élmény volt, amiért nagyon hálás vagyok az alma materemnek.

Kihívások a határon

A KNIFESTOCK márka köré szerveződött késes közösség számára történő tervezés olyan kihívás, amely rendszeresen próbára teszi nemcsak a képességeimet, hanem a csapatét is, akikkel együtt dolgozom. Amikor olyan szakemberekkel dolgozik az ember, akik őszintén szenvedélyesek a saját területük iránt, az a kreatív folyamatban és a végtermékben is jól látható.

A humor számomra szó szerint a túlélés eszköze, és természetes módon beleivódik az alkotásaimba. Hálás vagyok, hogy olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akik révén sosem hiányzik a humor, a paródia, a bátorság, az egyediség – és egy csipetnyi bizarrság vagy őrület. Ennek köszönhetően az ötletek szinte végtelenek – és az érzés, amikor a designer viszontlátja a grafikáját egy késen vagy egy tárgyon, felbecsülhetetlen.